Csapatnapló - Fekete Főnix - 2015. 04. 18.
Aktív résztvevők: árnyékpenge (Tündi), idéző (Naisa), zármester (Ani), harcművész (Lythis)
A legionárius és az árnyékpenge visszaviszi a villámtáncos testét a hajóra. Merhan vészgyűlést hív össze a jelenlévőkkel és a lelkükre köti, hogy nem lehet több áldozat és senki nem mehet sehova egyedül. Egyúttal számon kéri a legionáriust és az árnyékpengét, elvégre azért küldte őket a yassyddal, hogy vigyázzanak rá. A harcművész benyomása a helyzetről az, hogy Merhan többet tud a Főnixről, mint amennyit elárul.
A gyűlés után Merhan kijelöli a következő bányaőr-csapatot: a legionárius, az árnyékpenge, a harcművész, az árnyéklényektől gondolkodóba eső idéző és a zármester látják el a következő őrszolgálatot. Átad nekik egy, a pöröly által írt jelentést, ami a másfél kilométer összhosszúságú járat térképét és annak elemzését tartalmazza. A térkép alapján tucatnyi, hosszabb-rövidebb, félig-meddig természetes mellékjárat ágazik le a fúrófej által kialakított főjáratból.
Indulás előtt, még az eligazítás közben, visszatér az alkimista. Megállapította, hogy a villámtáncos halálát hidegmarás okozta, ami két heget is hagyott a testén (a mellkasán és a hátán). A rettenetes hideg miatt azonnal leállt mindkét szíve. További információval csak boncolás után tudna szolgálni, de kegyeleti okokból ezt az ötletet Merhan visszautasítja.
Az osztag leváltja a bányában a jelenlegi őrséget. A misztikus félrehívja a kis csapat pszionikahasználóit (az árnyékpengét és az idézőt) és beavatja őket néhány részletbe, amit a pöröly nem érezhetett. Nagyon úgy tűnik, hogy a járatban a Pszi-vonalak "szennyezettek", erős nyugtalansággal vannak átitatva. Ez a járatban hosszabb ideje dolgozó, pszionikához nem konyító munkásokra is rányomja a bélyegét.
Amíg a legionárius őrséget áll, a csapat maradék része feltérképezi az oldaljáratokat, az idéző jelölésekkel bővíti ki a térképet. Három érdekes leágazást találnak:
- Bal kéz felé a lift és a járat vége között félúton egy zsákutca-leágazás egy repedésbe torkollik, amibe egy vékonyabb ember beleférhet. (A pöröly, szélessége miatt, nem kockáztatta meg ennek a felderítését)
- Szintén bal kéz felé, jóvan közelebb a járat végéhez, egy hosszabb leágazás egy hatalmas kürtővel ér véget, aminek se a túloldalát, se az alját nem éri el a lámpa fénye. A csapat belehajít néhány követ, bízva a hangokban vagy a visszhangban, de a hang nem jut el hozzájuk. Az idéző és az árnyékpenge megállapítja, hogy a Pszi-vonalak szennyezettsége itt nem nyugtalanságot, hanem fáradtságot sugalmaz.
- Jobb kéz felé, körülbelül a járathossz háromnegyedénél, egy zsákutca plafonrészén egy felfele vezető kürtő található. A pöröly jelentése alapján ez egy természetes képződmény és 'érintetlen'. Magának a járatnak a fala a fúrás közben szakadhatott be.
Amíg a harcművész és a legionárius ellátja az őrködési feladatokat, az árnyékpenge, a hőlátással rendelkező idéző, és a sötétlátással megáldott zármester bemásznak a repedésen. Hosszú, szűk mászás után egy obszidiánfalú, két méter átmérőjű kis csarnokba pottyannak, aminek a falát ritkásan hatalmas gombák borítják. A teremből egy relatíve széles járat vezet tovább, ahol a falat és a plafont már olyan sűrűn borítja a gomba, hogy magát a falat látni sem lehet.
Az árnyékpengének feltűnik, hogy a gombák a sisaklámpák fénye felé fordultak, amikor ők megérkeztek. Lekapcsolják a lámpákat (az egységes hőmérséklet miatt használhatatlan hőlátás okán a zármesterre bízva magukat) - a zármester ekkor látja, hogy a gombák finoman valóban elfordulnak tőlük. Levág egy darabot az egyik gombából, majd elindulnak a járatban.
A két pszionicista érzi, hogy a nyugtalanság egyre erősebbé válik a járatban haladva, ami ráadásul szeszélyesen kanyarog ide-oda. Pár forduló után ráadásul a sötét enyhülni kezd: a gombák félhomályhoz elegendő kékes, fluoreszkáló fényt bocsájtanak ki. Az idéző óvatlanul egyszer nekiütközik a gombáknak - társai látják is, ahogy a gombafejek visszahúzódnak a szárukba - és pánikba esik, majd elkezd visszafele menekülni, miközben azt kiabálja, hogy a gombák őt nézik. A fény nappali erősségűvé fokozódik és jól látható, hogy a gombák nem az - ezek szerint valamiféle pszichedelikus hatás alá került - idézőt nézik, így társai utána lendülnek.
Az idéző ismét kiabálni kezd: egy ponton a gombák széthúzódnak és egy gombaszárakból összeálló ízelt csápszerű valami támad rá. Társai ekkor érik utol és látják, hogy ez már nem hallucináció - az árnyékpenge levágja a csápot. A gombák erre a csapat felé fordulnak, így felhúzzák a nyúlcipőt, hátrafele dobnak egy villanógránátot - ami magára vonja a gombák "figyelmét" -, majd visszamenekülnek a repedésen keresztül. Az utolsónak maradt árnyékpenge még látja, hogy az obszidiánfalú csarnok obszidiánfala fekete, nyúlós csápokat növeszt, amik elkezdenek utána nyúlni. Noha felfele másznak a szűk járatban, gyorsabban teszik meg a távot, mint ahogy lemásztak.
A járatba visszaérve beszámolnak társaiknak a felfedezésről, majd visszaküldik a harcművészt a mintákkal (a levágott gombadarab, a gombából szivárgott sűrű lé, valamint az idéző vére). Közben a járatfúrás sem eseménytelen: a legionárius elmeséli, hogy a főmérnök szerint a cél közelebb lehet, mint gondolták, és órákon belül áttörhetik az utolsó szakaszt. A főmérnök ezt megerősíti: körülbelül harcminc méter lehet hátra az utolsó szakaszból. Illetve tíz. Három...? Leállíttatja a gépeket, a szonár-szerű járattérképező eszköz hibájára gyanakodva. A zármester azonban megnézi az eszközt - kicsit finomhangol is rajta - és nem talál vele hibát. Ellenben az a három méter inkább egy. Vagy harminc centi? A távolság folyamatosan csökken.
A járat vége hirtelen elkezdi azt a fekete, nyúlós folyadékot izzadni, amit az árnyékpenge korábban látott. A munkások megdöbbenve nézik a fejleményeket, majd szerszámaikkal, puszta kezükkel egymásra támadnak, nem törődve a lábuk alá, majd testükre kúszó fekete anyaggal. Az idéző azonnal észreveszi a Pszi-vonalakban beállt változást: továbbra is szennyezett, de a nyugtalanság elsöprő agresszióvá fokozódott. Az osztag hátrálni kezd és evakuációra szólítja fel az összes munkást, de ők egymás gyilkolásával vannak elfoglalva. A legionárius a hóna alá kapja a műszakvezetőt és a főmérnököt, így heten érik el a felvonót. A főmérnök sokkot kapott, a műszakvezető pedig - "Az embereim! Nem hagyhatom őket itt!" - kitépi magát a legionárius kezéből és elkezd visszafele rohanni. Az árnyékpenge félúton kapja el és teperi le, majd látja, mi történt a fúrófej körül: a fekete massza hatalmas területet borított be (beleértve valószínűleg a munkásokat is, akik már sehol nem látsznak). Kis gömböcskék válnak ki a masszából, amik pattogva ugrálnak a járatfalak között, felderítve a környéket. Egy ilyen gömb a földről felrángatott műszakvezető fejére ugrik, megfojtva őt. Az árnyékpenge visszarohan a felvonóhoz, ahol sikertelenül próbálták társai kiszedni az indítókódot a főmérnökből, így a zármester feltörte és átkötözgette a vezérlőelektronikát.
Miközben felfele emelkednek a felvonón, a kommrendszeren keresztül figyelmeztetik a felszínieket, hogy a járat másik irányában, a régi járatokban dolgozókat azonnal ki kell menekíteni. Amikor a csapatnak nem hisznek, a főmérnök közbelép és saját azonosítókódjával a teljes északi bányaszektor evakuálását rendeli el. Ezután hisztérikusan üvöltözni kezd: "Felébresztettük! Felébresztettünk egy istent - a Halál istenét! Felkeltettük több évezredes, évmilliós álmából! Mind meghalunk!" Ezután visszasüllyed a korábbi sokkos, katatón állapotába.
Felérve a felszínre a hajóról nemrég visszaérkezett harcművészbe ütköznek, majd a bánya saját biztonsági szolgálata kettéválasztja a csapatot. A "sérültek" (a sokkos főmérnök, valamint a járatmászástól karcolásokkal és horzsolásokkal kidekorált árnyékpenge, idéző és zármester) a gyengélkedőre kerülnek ellátásra, a legionáriust és a harcművészt pedig elviszik első körös kihallgatásra.
A négy sérültet a bő egy órás ellátás után egy közös vallatószobába viszik, ahol egy helyi milicista tiszt (rangjelzése alapján alezredes) elég kétkedve veszi a meséjüket. Lent ugyanis nem találtak semmiféle masszát, a járat végén továbbra is harminc méter tömör sziklát jeleznek a műszerek, a testek pedig nincsenek sehol - ellenben vér vezet a "végtelen kürtőhöz". Szerinte az osztag kivégezte és ledobta a lenti munkásokat, elvégre "agresszív kalandorok", és ha a Pszi-vonalak tényleg szennyezettek, nem kellett nagy nyomást gyakorolniuk rájuk ahhoz, hogy kihozza belőlük a gyilkost. A főmérnök a védelmükre siet, de eltávolítják a szobából. Megjelenik viszont egy katonai mentalista (türkizkék szemek, katonásan rövidre vágott hőfehér haj - az egész nő nem tűnik többnek tizennyolc évesnél), aki pillanatok alatt áttöri egyesével az elméik falait, majd megerősíti a tisztnek, hogy az osztag valóban azt élte át, amit mondott. A tiszt kelletlenül, de elengedi őket, hangsúlyozva, hogy nem hagyhatják el a bolygót.
A Sonic Eagle-re visszatérés után Merhan feszülten hallgatja a beszámolót, amit tovább súlyosbít az alkimista jelentése. A levágott gombadarab egy mumifikálódott emberi fül, amit valami tartósító hatású biozselé vett körül - így a kora megállapíthatatlan -, a gombából vett folyadékminta pedig vér, méghozzá legalább nyolc különböző fajé. Akármi is az a valami, a kapitány nem kockáztat: a következő váltást Arista fogja vezetni, aki magával viszi az összes pihent pszi-használót (ez jelen esetben a tűzlovagot és a fejvadászt jelenti), valamint elkíséri a pöröly (hátha meg tudja állapítani, hogyan "nőhetett vissza" a szikla). A pajzstáncos önként jelentkezik erősítésnek. A csapat visszatért tagjai gondterhelten próbálnak pihenni.
A legionárius és az árnyékpenge visszaviszi a villámtáncos testét a hajóra. Merhan vészgyűlést hív össze a jelenlévőkkel és a lelkükre köti, hogy nem lehet több áldozat és senki nem mehet sehova egyedül. Egyúttal számon kéri a legionáriust és az árnyékpengét, elvégre azért küldte őket a yassyddal, hogy vigyázzanak rá. A harcművész benyomása a helyzetről az, hogy Merhan többet tud a Főnixről, mint amennyit elárul.
A gyűlés után Merhan kijelöli a következő bányaőr-csapatot: a legionárius, az árnyékpenge, a harcművész, az árnyéklényektől gondolkodóba eső idéző és a zármester látják el a következő őrszolgálatot. Átad nekik egy, a pöröly által írt jelentést, ami a másfél kilométer összhosszúságú járat térképét és annak elemzését tartalmazza. A térkép alapján tucatnyi, hosszabb-rövidebb, félig-meddig természetes mellékjárat ágazik le a fúrófej által kialakított főjáratból.
Indulás előtt, még az eligazítás közben, visszatér az alkimista. Megállapította, hogy a villámtáncos halálát hidegmarás okozta, ami két heget is hagyott a testén (a mellkasán és a hátán). A rettenetes hideg miatt azonnal leállt mindkét szíve. További információval csak boncolás után tudna szolgálni, de kegyeleti okokból ezt az ötletet Merhan visszautasítja.
Az osztag leváltja a bányában a jelenlegi őrséget. A misztikus félrehívja a kis csapat pszionikahasználóit (az árnyékpengét és az idézőt) és beavatja őket néhány részletbe, amit a pöröly nem érezhetett. Nagyon úgy tűnik, hogy a járatban a Pszi-vonalak "szennyezettek", erős nyugtalansággal vannak átitatva. Ez a járatban hosszabb ideje dolgozó, pszionikához nem konyító munkásokra is rányomja a bélyegét.
Amíg a legionárius őrséget áll, a csapat maradék része feltérképezi az oldaljáratokat, az idéző jelölésekkel bővíti ki a térképet. Három érdekes leágazást találnak:
- Bal kéz felé a lift és a járat vége között félúton egy zsákutca-leágazás egy repedésbe torkollik, amibe egy vékonyabb ember beleférhet. (A pöröly, szélessége miatt, nem kockáztatta meg ennek a felderítését)
- Szintén bal kéz felé, jóvan közelebb a járat végéhez, egy hosszabb leágazás egy hatalmas kürtővel ér véget, aminek se a túloldalát, se az alját nem éri el a lámpa fénye. A csapat belehajít néhány követ, bízva a hangokban vagy a visszhangban, de a hang nem jut el hozzájuk. Az idéző és az árnyékpenge megállapítja, hogy a Pszi-vonalak szennyezettsége itt nem nyugtalanságot, hanem fáradtságot sugalmaz.
- Jobb kéz felé, körülbelül a járathossz háromnegyedénél, egy zsákutca plafonrészén egy felfele vezető kürtő található. A pöröly jelentése alapján ez egy természetes képződmény és 'érintetlen'. Magának a járatnak a fala a fúrás közben szakadhatott be.
Amíg a harcművész és a legionárius ellátja az őrködési feladatokat, az árnyékpenge, a hőlátással rendelkező idéző, és a sötétlátással megáldott zármester bemásznak a repedésen. Hosszú, szűk mászás után egy obszidiánfalú, két méter átmérőjű kis csarnokba pottyannak, aminek a falát ritkásan hatalmas gombák borítják. A teremből egy relatíve széles járat vezet tovább, ahol a falat és a plafont már olyan sűrűn borítja a gomba, hogy magát a falat látni sem lehet.
Az árnyékpengének feltűnik, hogy a gombák a sisaklámpák fénye felé fordultak, amikor ők megérkeztek. Lekapcsolják a lámpákat (az egységes hőmérséklet miatt használhatatlan hőlátás okán a zármesterre bízva magukat) - a zármester ekkor látja, hogy a gombák finoman valóban elfordulnak tőlük. Levág egy darabot az egyik gombából, majd elindulnak a járatban.
A két pszionicista érzi, hogy a nyugtalanság egyre erősebbé válik a járatban haladva, ami ráadásul szeszélyesen kanyarog ide-oda. Pár forduló után ráadásul a sötét enyhülni kezd: a gombák félhomályhoz elegendő kékes, fluoreszkáló fényt bocsájtanak ki. Az idéző óvatlanul egyszer nekiütközik a gombáknak - társai látják is, ahogy a gombafejek visszahúzódnak a szárukba - és pánikba esik, majd elkezd visszafele menekülni, miközben azt kiabálja, hogy a gombák őt nézik. A fény nappali erősségűvé fokozódik és jól látható, hogy a gombák nem az - ezek szerint valamiféle pszichedelikus hatás alá került - idézőt nézik, így társai utána lendülnek.
Az idéző ismét kiabálni kezd: egy ponton a gombák széthúzódnak és egy gombaszárakból összeálló ízelt csápszerű valami támad rá. Társai ekkor érik utol és látják, hogy ez már nem hallucináció - az árnyékpenge levágja a csápot. A gombák erre a csapat felé fordulnak, így felhúzzák a nyúlcipőt, hátrafele dobnak egy villanógránátot - ami magára vonja a gombák "figyelmét" -, majd visszamenekülnek a repedésen keresztül. Az utolsónak maradt árnyékpenge még látja, hogy az obszidiánfalú csarnok obszidiánfala fekete, nyúlós csápokat növeszt, amik elkezdenek utána nyúlni. Noha felfele másznak a szűk járatban, gyorsabban teszik meg a távot, mint ahogy lemásztak.
A járatba visszaérve beszámolnak társaiknak a felfedezésről, majd visszaküldik a harcművészt a mintákkal (a levágott gombadarab, a gombából szivárgott sűrű lé, valamint az idéző vére). Közben a járatfúrás sem eseménytelen: a legionárius elmeséli, hogy a főmérnök szerint a cél közelebb lehet, mint gondolták, és órákon belül áttörhetik az utolsó szakaszt. A főmérnök ezt megerősíti: körülbelül harcminc méter lehet hátra az utolsó szakaszból. Illetve tíz. Három...? Leállíttatja a gépeket, a szonár-szerű járattérképező eszköz hibájára gyanakodva. A zármester azonban megnézi az eszközt - kicsit finomhangol is rajta - és nem talál vele hibát. Ellenben az a három méter inkább egy. Vagy harminc centi? A távolság folyamatosan csökken.
A járat vége hirtelen elkezdi azt a fekete, nyúlós folyadékot izzadni, amit az árnyékpenge korábban látott. A munkások megdöbbenve nézik a fejleményeket, majd szerszámaikkal, puszta kezükkel egymásra támadnak, nem törődve a lábuk alá, majd testükre kúszó fekete anyaggal. Az idéző azonnal észreveszi a Pszi-vonalakban beállt változást: továbbra is szennyezett, de a nyugtalanság elsöprő agresszióvá fokozódott. Az osztag hátrálni kezd és evakuációra szólítja fel az összes munkást, de ők egymás gyilkolásával vannak elfoglalva. A legionárius a hóna alá kapja a műszakvezetőt és a főmérnököt, így heten érik el a felvonót. A főmérnök sokkot kapott, a műszakvezető pedig - "Az embereim! Nem hagyhatom őket itt!" - kitépi magát a legionárius kezéből és elkezd visszafele rohanni. Az árnyékpenge félúton kapja el és teperi le, majd látja, mi történt a fúrófej körül: a fekete massza hatalmas területet borított be (beleértve valószínűleg a munkásokat is, akik már sehol nem látsznak). Kis gömböcskék válnak ki a masszából, amik pattogva ugrálnak a járatfalak között, felderítve a környéket. Egy ilyen gömb a földről felrángatott műszakvezető fejére ugrik, megfojtva őt. Az árnyékpenge visszarohan a felvonóhoz, ahol sikertelenül próbálták társai kiszedni az indítókódot a főmérnökből, így a zármester feltörte és átkötözgette a vezérlőelektronikát.
Miközben felfele emelkednek a felvonón, a kommrendszeren keresztül figyelmeztetik a felszínieket, hogy a járat másik irányában, a régi járatokban dolgozókat azonnal ki kell menekíteni. Amikor a csapatnak nem hisznek, a főmérnök közbelép és saját azonosítókódjával a teljes északi bányaszektor evakuálását rendeli el. Ezután hisztérikusan üvöltözni kezd: "Felébresztettük! Felébresztettünk egy istent - a Halál istenét! Felkeltettük több évezredes, évmilliós álmából! Mind meghalunk!" Ezután visszasüllyed a korábbi sokkos, katatón állapotába.
Felérve a felszínre a hajóról nemrég visszaérkezett harcművészbe ütköznek, majd a bánya saját biztonsági szolgálata kettéválasztja a csapatot. A "sérültek" (a sokkos főmérnök, valamint a járatmászástól karcolásokkal és horzsolásokkal kidekorált árnyékpenge, idéző és zármester) a gyengélkedőre kerülnek ellátásra, a legionáriust és a harcművészt pedig elviszik első körös kihallgatásra.
A négy sérültet a bő egy órás ellátás után egy közös vallatószobába viszik, ahol egy helyi milicista tiszt (rangjelzése alapján alezredes) elég kétkedve veszi a meséjüket. Lent ugyanis nem találtak semmiféle masszát, a járat végén továbbra is harminc méter tömör sziklát jeleznek a műszerek, a testek pedig nincsenek sehol - ellenben vér vezet a "végtelen kürtőhöz". Szerinte az osztag kivégezte és ledobta a lenti munkásokat, elvégre "agresszív kalandorok", és ha a Pszi-vonalak tényleg szennyezettek, nem kellett nagy nyomást gyakorolniuk rájuk ahhoz, hogy kihozza belőlük a gyilkost. A főmérnök a védelmükre siet, de eltávolítják a szobából. Megjelenik viszont egy katonai mentalista (türkizkék szemek, katonásan rövidre vágott hőfehér haj - az egész nő nem tűnik többnek tizennyolc évesnél), aki pillanatok alatt áttöri egyesével az elméik falait, majd megerősíti a tisztnek, hogy az osztag valóban azt élte át, amit mondott. A tiszt kelletlenül, de elengedi őket, hangsúlyozva, hogy nem hagyhatják el a bolygót.
A Sonic Eagle-re visszatérés után Merhan feszülten hallgatja a beszámolót, amit tovább súlyosbít az alkimista jelentése. A levágott gombadarab egy mumifikálódott emberi fül, amit valami tartósító hatású biozselé vett körül - így a kora megállapíthatatlan -, a gombából vett folyadékminta pedig vér, méghozzá legalább nyolc különböző fajé. Akármi is az a valami, a kapitány nem kockáztat: a következő váltást Arista fogja vezetni, aki magával viszi az összes pihent pszi-használót (ez jelen esetben a tűzlovagot és a fejvadászt jelenti), valamint elkíséri a pöröly (hátha meg tudja állapítani, hogyan "nőhetett vissza" a szikla). A pajzstáncos önként jelentkezik erősítésnek. A csapat visszatért tagjai gondterhelten próbálnak pihenni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése